Kétszer akkora lett, mint tavaly, s ezzel egyben a legnagyobb AGROmashEXPO címet is viselheti a 30. jubileumi agrárkiállítás. A területi nagyság már önmagában is jó jel, de ennél is fontosabb, hogy csaknem kétszáz cég vesz részt a nagyszabású agrárpiaci seregszemlén. Adódik a kérdésünk: mi lehet a siker titka? Aki válaszol: Szilvási Krisztina a kiállítás igazgatója.
– Jubileumot tarthatnak, itt a 30. AGROmashEXPO!
– A nehéz időkben mindig jól jön egy biztos pont, amire számítani lehet. A hazai mezőgazdaság és nagyobb kitekintéssel élve: az európai gazdaság jelen nehéz időiben felértékelődnek a piac jól ismert meghatározó eseményei. Nyugodtan mond hatom, hogy az AGROmashEXPO már bizonyított, és most a harmincadik alkalommal ismét jó eséllyel számíthat a szakemberek és a nagyközönség elismerésére.
– A kiállítók számából ítélve a cégeket sikerült megnyerni, de mit tesznek majd a látogatókért?
– Először is idehoztuk a cégeket, s jó érzéssel nézhetnek körül a termelők, a beszerzésekért felelős szakemberek, hiszen a teljes piac áttekinthető lesz a pavilonokban. Nagy örömünkre szolgál, hogy a MEGOSZ és MEGFOSZ tagok egészen nagy számban vannak jelen, s nagyon komoly erőkkel vesznek részt a bemutatón. Az üzleti lehetőségek rendkívül vonzerőt jelentenek a piaci szakembereknek. A mezőgazdasági nagyüzemek, de a kisebb magángazdaságok számára is tudnak megoldásokat kínálni a kiállítók, legyen szó akár eszközbeszerzésről, vagy a szolgáltatásokról, alapanyagokról.
– Ha már a választéknál tartunk: mi minden fér a kiállítás tematikájába?
– A termékköröket most nem sorolom fel, hiszen több helyen is szerepeltetjük a teljes tematikát. Azt azonban mindenképpen fontos megjegyeznem, hogy most összetettebb és átgondoltabb lett a kiállítás felépítése. Még az arculati elemeken is változtattunk, mert fontosnak tartottuk a kiállítás címében is jelezni ezt a változást. Így tehát az AGROmashEXPO logójába bekerült az „input-gépesítés- logisztika” szókapcsolat.
– Mi az a plusz, amit ezek a kifejezések jelentenek?
– A gépeket és a gépesítést ezúttal olyan környezetbe helyeztük, amelyben helyet kapnak az inputok, például a vetőmag, a műtrágya, növényvédő szerek és a logisztika is, amelyen belül a műszertechnika, GPS modulációk, RTK rendszerek kép viselői mutatkoznak be ezzel a kínálattal. Ha úgy tetszik, vetéstől a betakarításig mindent fel tud mutatni most a kiállítás, hiszen szinte minden területről érkeztek kiállító cégek. Ez az átfogó, ugyanakkor a szakmai szempontok szerint áttekinthető kiállítás valódi pluszt jelent mindenkinek, aki bármilyen nagyságrendű beruházást tervez a mezőgazdasági szektorban.
– Milyen látványosságokkal szolgál a jubileumi kiállítás?
– Az AGROmashEXPO nem csak jó, de jól is néz ki. Az itt kiállított gépcsodák szalon hangulatban fogadják az érdeklődőket, s egy „fullextrás” autó kényelmét idézi a legtöbb traktorfülke. Igazi különlegessége a kiállításnak, hogy Hannover után itt láthatók először az Év traktorai. Mindhárom kategória nyertese jelen lesz a kiállításon: az „Év szántóföldi traktora 2012” cím nyertese, a John Deere 7280R nehéz-univerzális traktor, amit a KITE zRt. állít ki, az „Év speciális traktora 2012” cím nyertese az Antonio Carraro TRH 980 ültetvénytraktor, amit nálunk az Agrolánc Kft. mutat be, és az „Év aranydizájnú traktora 2012” cím nyertese a Massey Fer guson 7624 Dyna VT nehéz-univerzális traktor, amit az Austro Diesel jóvoltából lehet majd megtekinteni. A HUNGEXPO ebben az évben is pályázatot hirdetett a kiállítók körében. Fontos szempont volt a termékeknél az újítás, az energiatakarékosság és a környezettudatosság alkalmazása. Az idén 3 nagydíjat, négy különdíjat és tíz elismerő oklevelet ítéltek oda a hazai és külföldi pályázóknak. Mindemellett csaknem kétszáz kiállító számtalan újdonsággal és érdekességgel várja a közönséget.
– Az elméletnek is teret adnak. Mi lesz a program?
– A részletes szakmai program több helyen, például a honlapunkon is megtalálható. Itt csak utalnék arra, hogy a konferenciák már az első napon elkezdődnek és még szombatra is jut megbeszélnivaló. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megnyitója és a termékverseny díjainak átadása után a VM agrárfinanszírozással kapcsolatos programja várja az érdeklődőket. A kísérő események sorában január 25-én a VM Mezőgazdasági Intézet által szervezett Műszaki kutató műhelyek az agrártermelés gyakorlatában c. konferencia zajlik. Január 26- án például - a Növénytermesztési Nap keretében - a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által szervezett előadások izgalmas témáit vitatják meg, köztük szó lesz a vetőmag- és a növényvédőszer-hamisításról, valamint a gabonapiaci trendekről.
– Kísérő kiállításokat is rendeznek.
– Az AGROmashEXPO-val párhuzamosan rendezi a HUNGEXPO a MAGYAR KERTet, a kertek, parkok, kommunális zöld területek tervezéséhez, fenntartásához, megmunkálásához szükséges eszközök és technológiák szakkiállítását, valamint a SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET-et. Ez utóbbihoz több szakmai program kapcsolódik, mint például „Szőlő-bor-egészség”, magyar borászok szereplése a nemzetközi borversenyeken. A 2012-es vendég borrégió bemutatkozása pedig a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület szervezésében valósul meg, előadásokkal és kóstolókkal.
– Január 28-án, szombaton zár a kiállítás. Mit csinál január 29-én vasárnap? Pihen?
– Aligha. A szervező csapatnak csak akkor fejeződik be a kiállítás, amikor az utolsó kiállító is rendben elment, és a pavilonok készek az új rendezvény befogadására. Ez néhány napot vesz igénybe. De akkor meg már el kell kezdeni szervezni a 31. AGROmashEXPO-t, nehogy kifussunk az időből….
































