0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Piacfejlesztési elképzelések

A mezőgép-kereskedelmünk szempontjából a 2015-ös év kihívásokkal teli esztendő volt, míg a gépbeszerzési támogatások tekintetében átmenetinek nevezhető. Még az előző költségvetési ciklusból visszamaradt forrásokat osztották ki. Tavaly fogadta el az unió a vidékfejlesztési programot, amely azonban elég széles teret hagy a konkrét programok megvalósítására és támogatási keretszámokra vonatkozóan. A konkrétumok kialakításánál a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelő pályázati kiírásokat a szakmai szempontok figyelembevételével dolgozzák ki. Az év második felében a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium figyelme erre a területre összpontosult. Ennek ellenére még idén is számos tisztázatlan kérdés vár megválaszolásra.

A támogatási rendszer bizonytalansága a termelőket és a forgalmazókat egyaránt érinti, mivel nem tudják, hogy a jövőben milyen feltételrendszernek kell megfelelniük a támogatások megszerzéséhez. Ez pedig nagymértékben nehezíti a tervezést és ideiglenesen visszafogja a beruházásokat, a piac lendületét. Az elmúlt két év támogatásainak köszönhetően jelentősen javult a mezőgazdaság gép- és eszközellátottsága, ami fontos szempont a magyar termelők versenyképességének növelésben, azonban ha nyugatra tekintünk, még egyértelműbben látszik, hogy további fejlesztésekre van szükség a helytálláshoz az egyre éleződő nemzetközi versenyben. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) a mintegy 220 milliárdos szektor 90 százalékát képviseli. A szervezet megújulását követő négy évben folyamatosan bővítette tevékenységi körét, miközben szép sikereket és eredményeket tudott felmutatni.
Az egyik ilyen siker az AgrárgépShow kiállítás megvásárlása és az AGROmashExpo-val történő közös megrendezése. Ez olyan példaértékű ágazati összefogás, amelyről az elmúlt évek távlatából egyértelműen megállapítható, hogy sikeres volt. A korábban közel egy időben, de eltérő helyszínen megrendezett kiállítások ugyanis megosztották a szakmát és megnehezítették a szakemberek információszerzését. Miután egy helyen és egy időben rendezik meg ezt a két kiállítást, így egyszerre lehet megtekinteni a teljes gépkínálatot, ezért folyamatosan születnek a rekordok, mind a kiállítói, mind a látogatói létszám tekintetében. Jelenleg a rendezvény Kelet-Közép Európa legnagyobb és legjelentősebb mezőgép szakmai eseménye.
A MEGFOSZ tevékenységének új eleme a szakember-utánpótlás helyzetének javítása és a szakma népszerűsítése. Ennek keretében szeretnénk felhívni a fiatalok és szüleik figyelmét, hogy végre van egy olyan szakma, amelyben hosszú távon, vidéken is biztosított a megélhetés. A felméréseink alapján a fiatalok ugyanis nincsenek tisztában a szakmában lezajlott hatalmas technikai fejlődéssel, aminek köszönhetően egy mezőgép szerelő munkájához nagyon sok esetben számítógép is szükséges. Ennek kapcsán szövetségünk elindított egy szakmát népszerűsítő programot, amelynek az egyik eleme a szakközépiskolákkal való együttműködés. A beiskolázásokat segítjük, szakmai előadásokat, kurzusokat tartunk nekik, gyakorlati helyeket biztosítunk, tanulmányi szerződéseket és ösztöndíjprogramot nyújtunk, a képzésekhez oktatási eszközöket és gépeket bocsátunk rendelkezésre, gyár- és üzemlátogatásokat szervezünk, segítjük a diákok kiállításokra való eljutását, tanulmányi versenyeket szervezünk. Ennek a munkának az elősegítésére együttműködési megállapodást írtunk alá a szaktárcával.
A szakmát népszerűsítő program másik eleme a facebookon való aktív megjelenés, amivel a mai fiatalokat hatékonyan lehet elérni. Ezen keresztül naponta érdekességeket, információkat, aktuális programjavaslatokat kapnak az oldal követői. Ennek a sikerét jól mutatja, hogy fél év alatt közel 6000 fiatal tette le voksát a kampány mellett.
A jövőre vonatkozóan további terveink vannak. A program kapcsán egy olyan honlapot szeretnénk működtetni, amelyen fölsorakoztatnánk olyan szakembereket, akik példaként szolgálhatnak arra, hogy miért érdemes a szakmában elhelyezkedni. A honlapon szeretnénk egy szakképzési térképet is összeállítani, hogy a tovább tanulni szándékozók tájékozódni tudjanak a különböző szakiskolák képzési programjairól. A további tervek között szerepel egy olyan állásportál beindítása, ahol a munkaadók feladhatják álláshirdetéseiket, az álláskeresők pedig pályázatukat. A fejlesztés finanszírozását jelenleg a szövetség önerőből oldja meg, de a jövőben szükség lenne olyan uniós, kormányzati és egyéb forrásokra is, amelyek segítségével a megkezdett programokat kiszélesíthetjük, és intenzívebben tudjuk folytatni.
Azt tapasztaljuk, hogy a termelőknek komoly problémát jelent, hogy időnként olyan cégekkel találkoznak, amelyek csak rövid távú előnyökért, bizonyos piaci helyzeteket kihasználva gyors haszonszerzésre törekszenek. Ilyenkor a termelők a vásárlást követően gyakran nem kapnak megfelelő garanciális szolgáltatást, hiányzik a szükséges szervizháttér, és sok esetben a cég megszűnését követően a termelő nem tud az esetlegesen felmerülő problémájával kihez fordulni. Ilyen esetekben a gazdák már csak későn érzékelik vásárlási döntésük helytelenségét. Ennek a helyzetnek a kezelésére elkezdtünk kidolgozni egy olyan mezőgazdasági gépforgalmazói minősítő rendszert, amely segíthet a termelőknek a megfelelő szállító kiválasztásában.
 

Forrás: