0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A takarmánykeverő-kiosztó kocsik kiválasztásának szempontjai

A nagyobb létszámú kötetlen tartású szarvasmarhatelepek nélkülözhetetlen gépe a takarmánykeverő-kiosztó kocsi. Kisebb állattartó telepeken főleg beépített kiosztó rendszereket, traktorra függesztett, úgynevezett „silóharapós” kiosztó tartályokat vagy homlokrakodók gémjéhez csatlakoztatható kanálszerű keverő-kiosztókat alkalmaznak a legelterjedtebben. A takarmánykeverő-kiosztó kocsiknak a mezőgazdaság „nehéziparában”, az állattenyésztésben, naponta többször is bevetésre készen kell állniuk, sokszor szélsőséges időjárási körülmények között is. Ezért hosszú élettartamúnak, megbízhatónak és robusztus kialakításúnak kell lenniük.

A piacon kapható takarmánykeverő-kiosztó kocsik elsősorban az erőforrásuk szerint csoportosíthatók. Ezen az alapon megkülönböztethetők magajáró, sajátmotoros járóképes alvázzal rendelkező és traktorral vontatott pótkocsi alvázas megoldásokat, illetve az európai piacon már megjelentek a takarmány keverő-kiosztó robotok is. A kisebb méretű istállókba pedig elektromos motorokkal működtetett gyalog kisérésű vagy ráülős kézi vezérlésű kiosztó kocsik is kaphatók. A méretük leginkább a keverőtartályuk térfogata alapján definiálható, amely igen széles tartományt – 5 és 40 m3-t ölel át. A kocsik kapacitása meghatározza az alkalmazási lehetőségeiket is. Kiszolgálási (feltöltési) technológiájuk alapján lehetnek külön rakodóval vagy külön silómaróval feltölthető konstrukciók, illetve önrakodó kanál, silóharapóval vagy ráépített silómaróval készült megoldások.
A takarmánykeverő-kiosztó kocsikat markánsan megkülönbözteti a tartályba telepített keverő-berendezésük konstrukciója. Ez többféle lehet, de napjainkban két megoldás uralja a piacot. Az egyik régebben alkalmazott keverőrendszer a 2 vagy 3 vízszintes (horizontális) csigából felépülő V-alakú tartály hossztengelyébe elhelyezett keverő, amelynek csigái a tartályban előre és hátra mozgatva a takarmányt, végzik el a keverést. A másik – az utóbbi időben gyorsan terjedő – konstrukció a csonkakúp alakú tartályban függőlegesen elhelyezett 1-3 db kúpos keverőcsiga, amely a takarmány vertikális irányú mozgatásával keveri össze az egyes komponenseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez utóbbi keverőrendszer – kihasználva a gravitáció adta előnyüket is – homogénebb takarmánykeverékek készítésére használhatók. Mindkét konstrukciónál a csigalevelekre kaszapengéket is felerősítenek, amelyek keverés közben még aprítják is a takarmányokat. Ezek a cserélhető pengék alkalmasak arra is, hogy a kocsik tartályába egészben behelyezett szénabálákat felaprítsák. Az aprítás és a keverés hatásfokát a tartály belső falához erősített álló daraboló késpengékkel is elősegítik. Egyes típusoknál az álló pengék a tartály oldallemezében kiképzett nyíláson keresztül kiiktathatók.
A csigák meghajtására is többféle konstrukciót alkalmaznak a gyártók. A viszonylag alacsony fordulatszámú csigáknál rugalmas nagy áttételű, megfelelő védelemmel ellátott hajtásokat építenek ki. A traktor TLT-jéről történő meghajtásnál robusztus fogaskerekes (bolygóműves) vagy lánchajtással kombinált hajtóművek viszik át a hajtást a csigákra. A legnagyobb rugalmasságot – igaz valamivel rosszabb átviteli hatásfokkal – a hidrosztatikus csigahajtások biztosítják. Leggyakrabban a keverő-kiosztó kocsi vonórúdjára és a tartály elejére telepített, a traktor TLT-jéről meghajtott hidraulikaszivattyú által szállított olaj működteti a csigákat hajtó hidromotorokat. Az ilyen kocsi saját hidraulikus rendszerében nagyméretű olajtartály gondoskodik az olaj hűtéséről. A magajáró keverő-kiosztó kocsiknál is a leggyakrabban alkalmazott megoldás a keverő-csigák hidrosztatikus hajtása és ritkábban lehet találkozni mechanikus hajtásokkal. A magajáró kocsiknál a járószerkezet mozgatására is hidrosztatikus hajtásokat alkalmaznak, amelyekkel fokozatmentesen lehet változtatni a kocsik haladási sebességét. Ezek a hajtások különösen előnyösen alkalmazhatók azokban az esetekben, amikor több funkcionális egységet (keverőt, kiosztót, silómarót, járószerkezetet) kell a kocsin működtetni, ugyanis ebben az esetben egyszerűbb – és olcsóbb a hajtások kiépítése, míg mechanikus hajtásoknál több hajtómű és összekötő tengely alkalmazására van szükség. A hidraulikus hajtásoknál a szabályozás is sokkal egyszerűbb, mivel azok elektrohidraulikusan valósíthatók meg és fokozatmentes működtetést tesznek lehetővé.
A takarmánykeverő-kiosztó kocsik nagyobbik részénél a takarmánykomponensek tartályba adagolását a silótakarmányoknál és a bálázott szálas anyagok esetében magajáró vagy traktoros homlokrakodókkal oldják meg, az erő- (abrak) takarmányokat pedig silókból gravitációsan juttatják a tartályba.
Napjainkban az állattartó telepeken szinte mindenütt rendelkezésre áll homlokrakodó vagy teleszkópos rakodó, így a kocsik kiszolgálása nem okoz gondot. A keverő-kiosztó kocsik silóval történő feltöltésére használnak még a silótérbe telepített elektromos meghajtású rakodós silómarókat is, amelyeknek az előnye, hogy mindig szabályos egyenes falat marnak a silókazalból, ezáltal kisebbek a mennyiségi és minőségi veszteségek a silókazal megbontott részében. A magajáró és a vontatott keverő-kiosztó kocsik egy jelentős részénél ráépített önrakodó silómarókat alkalmaznak. A magajáró kocsikon jellemzően a kocsi elejére, a vezetőfülke mellé telepítve, hidraulikusan emelhető marófejjel felszerelt szalag, vagy rédler végzi a keverőtartály feltöltését. A marófej végigpásztázza a silófalat és a leválasztott silót a zárt csatornában mozgó szállítóberendezés juttatja a tartályba. Ritkábban alkalmaznak aprítódobbal összeépített marófejeket is, amelyek a lebontott silórészeket aprítás után adagolják a szállítóberendezésre. A silómaró dob meghajtása hidrosztatikusan történik, és a fordulatszáma is szabályozható.
A traktorral vontatott takarmánykeverő-kiosztóknál a kocsik végére telepítik az önrakodó silómarókat, vagy silóharapókat. Ebben az esetben a tartály hátsó részén felfogó tartályt vagy a függőleges csigás keverőknél a tartály hátfalának lenyitásával gyűjtőplatót képeznek ki, amelyek a lemart silót felfogják és a tartályba juttatják. A maródob helyett a kisebb méretű kocsiknál silóharapót is alkalmaznak, amelynél a gém végén egy függőleges leválasztó lap és annak alsó élén fix- vagy hajtott vágópengék találhatók, amelyekkel rétegesen átvágható és leválasztható a silófal. A rakodóval vagy silómaróval tartályba adagolt siló keverésénél energiaigényben és homogenitásban is mutatkozik különbség a silómaró javára. Az erő- vagy abraktakarmányok tartályba töltése zömében lábakon álló tranzitsilókból gravitációsan történik. A kocsi a tartály alá állva az adagolónyílás tolózárjának kinyitása után gravitációsan veszi fel a kívánt mennyiséget. A műveletet a gép kezelője vezérli, a mennyiségek pedig a kocsira telepített mérlegeken keresztül ellenőrizhető.
Többféle granulált vagy szemcsés abraktakarmány-komponens esetén több tranzittartályt alkalmaznak, amelyet egymás után látogat meg a keverő-kiosztó kocsi. Az előzőekből is látszik, hogy a takarmánykeverő-kiosztó kocsik nélkülözhetetlen tartozéka a beépített bemérő mérleg, amelynek tenzometrikus mérőcellái a kocsi alváza és tartálya között találhatók. Általában biztonságos felfekvésű 3 db mérőcellát építenek be a kocsikba. A mérleg programozható kijelzője vagy a kocsi elején a traktorvezető által jól látható helyen, esetleg a vezetőfülkében található. A mérleg pontosan jelzi a tartályba töltött tömeg és abraktakarmányok mennyiségét. A receptúráknak megfelelően előre programozva pedig, hangjelzéssel jelzi a kezelőnek az előírt mennyiségek tartályba kerülését a felrakodás sorrendjében. Így pontosan teljesíthetők az egyes takarmányozandó állatcsoportokra előírt takarmány receptúrák.
A keverő-kiosztó kocsik többségénél minimum 10 program állítható be a mérleg elektronikus kijelzőjén. A kocsik fontos funkciója a tartályukba betöltött takarmánykomponensekből homogén (TMR – total mixid ration) takarmánykeverékek létrehozása. Ez függ a siló szecskaméretétől, a beadagolt szénaféleségektől és azok állapotától, valamint a szemcsés erőtakarmányok mennyiségétől. A megfelelő homogenitás elérése a keverési idő mértékével tapasztalati úton határozható meg. Általában erre a rakodáshoz és az istálló megközelítéséhez szükséges időtartam elegendő, legfeljebb 10 perc. Ezen idő alatt általában elérhetők a recepturában előírt keverési arányok a kiadagolt takarmánykeverékben.
A kocsik az összekevert takarmányt általában a tartályok jobb-, vagy bal oldalán (ritkábban mind a két oldalon) kialakított hidraulikusan lenyitható adagolószalagok juttatják az állatok elé vagy a karámokba telepített jászolba. A kiadagolt mennyiségek az adagolónyílást zárózsilip (suber) nyitásának mértékében, illetve a haladási sebességgel szabályozhatók és 1 folyamméterre kiadagolt takarmány mennyiségével mérhetők.
A kiadagolt mennyiséget döntően az adagolónyílás mérete határozza meg. A legtöbb kiosztó kocsinál a folyóméterenként kiadagolt takarmány mennyisége 1-2 kg/m és 30 kg/m között változtatható, amely a különböző teljesítményű tejelő szarvasmarha csoportok igényeit is kielégíti. A korszerű nagy légterű szarvasmarha istállókban az etetőúton oda-vissza végezhető a kevert takarmány kiosztása, napjában kétszer-háromszor. A konstrukció megválasztása mellett vontatott kocsiknál fontos a vontatáshoz szükséges traktor kiválasztása is, amelynek teljesítményben igazodni kell a kocsi kiszolgálásához, geometriájában pedig az istálló belső méreteihez.
A hazai piaci kínálatban mintegy 12 gyártónak közel száz 10 és 36 m3 tartálytérfogat közötti méretű, 85-160 LE motorteljesítményű magajáró keverő-kiosztó kocsija érhető el zömében európai cégek gyártmányaként. A vontatott keverő-kiosztó kocsik választéka meghaladja a kétszázat is. Az európai gyártók mellett, izraeli és amerikai gyártók gépei is szerepelnek a kínálatban. A vontatott kocsik tartálymérete 5 és 30 m3 között változik. A magajáró és vontatott kivitelű típusok között az olasz gyártmányok vannak túlsúlyban. A különböző konstrukciók közül egyenlő arányban vannak a horizontális és a vertikális keverőcsigás gépek. Bőséges az önrakodós silómarós változatok kínálata is.

Forrás: