0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A tudás integrációja

Másfél évtizeden keresztül volt a vezetője a NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet elődjének Fenyvesi László. Jelenleg egyetemi tanárként a SZIE Gépészmérnöki Karán oktat, de nem szakadt el a kutatástól sem, egykori intézetében tudományos tanácsadóként dolgozik. A magyar mezőgazdaság műszaki fejlesztési lehetőségeiről, az oktatás – kutatás – termelés hármas egységéről, az informatika szerepéről, a műszaki divatokról beszélgettünk a szakemberrel, aki a mezőgépészetet, ezen belül is az állattartás gépesítését igyekszik megszerettetni a hallgatókkal.

– A mögöttünk hagyott időszakot a folyamatos változás jellemezte, éppen az elmúlt 16 évre esett hazánkban a mintegy ezermilliárdos mű-szaki fejlesztés, emelte ki Fenyvesi László.- Ez nagy szakmai kihívást jelentett. A felzárkóztatási pénzeknek köszönhetően először a szántóföldi technológiák fejlesztése, műszaki ellátása indult meg. Ezzel pár hu zamosan az állattenyésztési támogatás is lendületet kapott, ami nagyon sok K+F feladatot hozott magával. (…)

 

 

 

 

 

Forrás: